Miért drágulnak a szervizköltségek
… és hogyan csökkentheted a kiadásokat?
Akinek van pénze majomra, legyen pénze banánra is – tartja a mondás. Egy autó fenntartása bizony sokba kerülhet még akkor is, ha nem épp egy lepukkant betegágyat fogtunk ki. Ugyanis ahhoz, hogy az autónk jó is legyen, azt karban kell tartanunk, ami alatt nem csak azt értjük, hogy lemossuk és tisztán tarjuk, valamint évente olajat cserélünk, hanem számolnunk kell a kopással, pontosabban a kopó alkatrészekkel is.
Márpedig az alkatrészek miatt mélyen a zsebünkbe kell nyúlni
Tervezzünk előre – a legegyszerűbb az, ha tudjuk, hogy évente kétszer átvizsgáltatjuk az autót: a téli és a nyári időszakra. Ne csak a gumishoz guruljunk be kereket cserélni, hanem ellenőriztessük is az autó folyadékait, hogy a szezonnak megfelelő van-e benne, valamint a kopó alkatrészek állapotát, mint például a fékek. Ezekbe az átvizsgálási periódusokba ütemezzük be az olajcserét is lehetőleg, hogy ne kelljen külön időt szánni rá. Márpedig ez rendkívül fontos! A motorolajat és a szűrőket ajánlatos tízezer kilométerenként vagy évente cserélni. Ha ezt nem tarjuk be, többet árthatunk a négykerekű kedvencünknek, mint azt sokan gondolnák.
„Néhány éve még csak 30 ezer Ft-ba került egy olajcsere, most pedig a duplája! Mi a fene folyik itt?”
Ahogyan minden más, a szervizköltségek is drágulnak
Ennek több tényezője is van. Az egyik az, hogy a Forint is gyengült. A gyártók az alkatrész kereskedőknek általában Euróért adják el a portékájukat. A kereskedő a szerviznek már Forintban. Itt máris nagyot bukhat a kereskedő, ha nem emeli meg az árakat. Márpedig mindegyik megemeli, ugyebár, hisz ebből élnek. A másik fontos tényező pedig az, hogy nagyon kevés az autószerelő szakember. Szó szerint versengenek értük a munkaadók és ez jóval magasabb fizetéseket is jelent. Öt-hat évvel ezelőtt még 4-5 ezer Forintos órabérért is szereltek. Ez ma már a sokszorosa.
Viszont a magas órabér (munkadíj – ahogyan a számlán szerepel a tétel) még mindig nem elegendő egy több fős, jól felszerelt, munkájára igényes műhely fenntartására. Ezért az alkatrészeket sem a beszerzési áron szerelik be az autónkba. 10-ből 8 műhely nem is engedi, hogy saját alkatrészt vigyél nekik, hogy azt szereljék be. Vagy ha mégis, akkor magasabb óradíjat számolnak fel. Tehát nem jársz vele jól, ha ismerősön keresztül okosba’ beszerzed féláron az alkatrészeket.
Étterembe sem úgy mégy, hogy viszed magaddal az alapanyagot és mondod a pincérnek, hogy neked ebből készítsék el az ételt. Pedig tudod, hogy a steak amit rendelsz majd négyszer többe kerül, mint egy kiló hús a boltban. Másrészt sokan nem tudják, de hiába van garancia az általad megvásárolt alkatrészen, az úgysem érvényes.
Mert a te neved szerepel a számlán
… és nem a szerelődé, így azt feltételezik, hogy te magad szereled be. És mivel nincs szakképesítésed, máris leírják, hogy azért nem jó az általad megvásárolt alkatrész, mert TE szakszerűtlenül építetted azt be. Itt el is bukhatsz máris több tízezer Forintot. És akkor még nem is beszéltünk az egyéb költségekről, mint például a szerszámok vásárlása, hogy egy villáskulcs is elkopik előbb-utóbb és újat kell venni, valamint modernebb szoftvereket kell beszerezni, esetleg a meglévőket frissíteni.
„Akkor nem kérek számlát, így olcsóbb lesz”
Valóban, egyes helyeken meg lehet spórolni az ÁFA-t, de egyrészt ez így nem egészen törvényes, másrészt megint te buksz rajta. Majd amikor el akarod adni az autódat, akkor hiába magyarázod a vevőjelöltnek, hogy mennyi mindent cseréltél ki az autón nemrég, mégis kamunak titulálhatja, mivel nem tudod felmutatni a szervizszámlákat, amik egyértelműen bizonyíthatják az igazadat.
„De rendesen vezetem az autó szervizkönyvét”
Hidd el, ez is csak szemfényvesztés. A feketepiacon a lopott autókhoz is olyan szervizkönyvet raknak össze neked, hogy magad sem hiszed el, hogy nem eredeti.
Ezzel szemben a számlákat nem hamisítják és te is bármikor lekérdezheted a műhelyben, hogy valós-e (mármint a komolyabb műhelyek esetében, akik minden autót és javítási munkát dokumentálnak). Velem is megtörtént, hogy elkótyavetyéltem az egyik számlát és nem tudtam pontosan felidézni, hogy mikor cseréltem pontosan utoljára olajat. Hívtam is a Green Car Prémium Szerviz vezetőjét, Ghimán Lajost, hogy esetleg nem vezetik-e ők ezt valahol a rendszerükben? Egyből mondta is a választ: X dátum, X km-nél és volt mellette egy fékcsere is. – Hát nem nagyszerű?
„Mégis akkor hogyan spórolhatok?”
Elsősorban olyanra bízd az autódat
… aki úgy javítja meg, hogy nem kell két héten belül visszamenni ugyanazzal a problémával! Hidd el, hogy az olcsó kóklerekkel sokkal rosszabbul járhatsz hosszú távon. Megoldás lehet a szakszerviz is, de sajnos többször hallottam sztorikat, hogy nagyon drága volt és mégsem tudták rendesen megoldani a problémát, mert rövid időn belül visszajött. Aztán panasz esetén ők mossák kezüket (persze vannak kivételek).
A legjobb pedig az
… ha kihasználod a Green Car Prémium Szerviz szuper ajánlatait. Most 20% kedvezményt kapsz, ha valamelyik szombatra időzíted az olajcserét online regisztráció esetében, vagy ha féket akarsz cserélni, akkor szintén 20% kedvezményt kapsz az alkatrészek árából, de ha egy költséges kuplungcsere miatt fáj a fejed, most a 20% kedvezmény mellé még csereautót is kapsz, ráadásul ingyen, hogy addig se keljen nélkülöznöd a közlekedési eszközödet!
Tipp:
Ne hanyagold el a kötelező olajcsere periódusokat, mert ha ebből kifolyólag meghibásodik a motor, akkor tízszeresére is megnőhet a szervizköltséged. A fékekre is figyelj oda! Ha elkopnak, akkor abból végzetes baleset is lehet. Ha valamire, akkor leginkább erre fontos ügyelnünk! Ha nem értesz hozzá, vidd el a Green Car Prémium Szervizbe az autódat és kérj egy átvizsgálást, ami filléres költség lesz a szereléshez képest, ami egy időben nem észrevett hiba miatt következik be.
Villásek Róbert
Önnek milyen autója van?
Kérjen egyedi ajánlatot még ma!
Ne hagyja, hogy autói műszaki gondjai késleltessék üzleti tevékenységét! Mi minden flottának egyedi megoldásokat kínálunk, és biztosítjuk, hogy az Ön autói mindig kiváló állapotban legyenek.
Keresse kollégánkat, és kérjen személyre szabott árajánlatot! Tegye meg az első lépést flottája gondtalan üzemeltetése felé!